Publikálva

Azóta több közös projektet indítottunk, a printben megjelenő kedvezménykuponoktól és a kuplio.hu oldalon keresztül indított kampányokon keresztül.

A tavalyi év során Sebó Krisz lett a magyarországi Answear.hu country managere, akivel az elmúlt időszak változásairól, sikereiről és az előttünk álló tervekről beszélgettünk.

 

A tavalyi év sok pozitív változást hozott számotokra is, többek között megújult az oldalatok. Miért változtattatok a weboldalon?

Ez egy nagyobb folyamat része. Jelenleg hét országban vagyunk jelen (Lengyelország, Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Románia, Magyarország) maga a márka pedig 2010 decemberében alakult, tehát az indulás óta eltelt 9 év, éppen ideje volt, hogy megújuljunk. Igaz Magyarországon 2016-ban startoltunk, de mivel az online világ szinte napról-napra változik, az igények átalakulnak, nekünk az a dolgunk, hogy felmérjük ezeket és lépést tartsunk velük. A mostani változtatások pedig pontosan ezen okokból történtek, röviden összefoglalva egy praktikusabb és a felhasználók számára könnyebben kezelhető weboldalt szerettünk volna létrehozni, ahol élmény a vásárlás.

 

Miért, mitől lesz élmény nálatok vásárolni?

Nem tudom te hogy vagy vele, de én mindig és mindenhova rohanok. Szeretnénk, ha a vásárlás nem csak egy újabb gondot jelentene az embereknek, hanem olyan időtöltésként gondolnának rá, amikor rövid idő alatt hatékonyak tudnak lenni – ez manapság igen ritka. A megújult weboldal, az új funkciók is mind erre a gondolatmenetre épülnek. Az új szűrőknek köszönhetően – amik a termékek feletti sávban helyezkednek el – például sokkal könnyebben megtalálhatjuk a keresett termékeket. A keresési feltételeket automatikusan menti a rendszer, amit igény szerint egy klikkeléssel kitörölhetünk. Ha megvan a kiszemelt darab, a nagyobb, részletesebb termékfotók és a pontos leírás segítségével jobban megismerhetjük azt, és egy kattintással a ‘kedvencekhez’ adhatjuk, ahonnan bármikor újra előhívhatjuk vagy a kosarunkba helyezhetjük. Emellett a dizájn is változott, maradtunk a megszokott letisztult megjelenésnél, de sokkal több képet és kategóriát helyeztünk el a főoldalon.

 

Megújult a hűségprogramotok is, igaz?

Igen, aki belép az Answear Clubba az új és kedvezőbb feltételekkel találkozik. Lényege tulajdonképpen annyi, hogy a költések után pontok járnak, amiket vásárlások alkalmával használhatunk fel. Ez természetesen azt jelenti, hogy olcsóbban juthatunk hozzá a termékekhez, de talán a legnagyobb változás az, hogy mostantól a leértékelt árú termékekre is fel lehet majd használni az Answear Club pontokat. Így akár 50%-al is csökkenthetjük a vásárlás végösszegét.

 

 A kiszállításban is partnert váltottatok….

Igen, mostantól a GLS futárszolgálat garantálja a magas minőséget a kiszállításban és ez még nem minden. Innentől kezdve a Csomagkuldo.hu több mint 300 pick-up-pontja is a vásárlókra vár, hogy átvegyék illetve visszaküldjék csomagjaikat.

 

Milyen terveitek vannak a 2020-as évre?

Rengeteg tervünk van és amire büszkék vagyunk, hogy párat már így év elején ki is pipálhatunk. A tavalyi évben egy éjszaka alatt(!!!) átköltöztettük raktárunkat egy tágasabb logisztikai központba. Ez több mint 2 millió termék megmozgatását jelentette, amihez 50 kamionra és több száz segítő kézre volt szükségünk. Ez volt az első lépés, most pedig a növekvő vásárlói igények miatt fejlesztjük például ügyfélszolgálatunkat, hogy magas színvonalon szolgálhassuk ki vásárlóinkat. Ezen kívül a terveink között szerepel, hogy 2020-ban a fenntarthatóságra is nagyobb figyelmet fordítsunk. Lengyelországban a tavalyi évben elkezdtünk egy ECO projektet, ami nagy sikert aratott. Ezen a vonalon maradva szeretnénk, ha idén is hangsúlyt kapna a téma, ezen dolgozunk jelenleg céges szinten, de erről egyelőre többet nem szeretnék elárulni. Természetesen nem titkolt célunk az sem, hogy még több emberrel megismertessük és megszerettessük márkánkat, ehhez a klasszikus csatornák mellett különféle kreatív projektek biztosítják majd a platformot. Ehhez kiváló lehetőség a veletek való együttműködésben a Partner-webáruházaitok által népszerűsített nyomdai kuponok, illetve a kuplio.hu oldalon történő kedvezménykuponok és banner-felületek. És ha már az együttműködésünkről esett szó, mindenképp folytatni szeretnénk veletek a partneri tevékenységünket is, hogy a csomagjainkon keresztül tovább ajánlhassuk a vásárlóinknak a többi webáruház kedvezményeit. Ez egy olyan hozzáadott érték, amit a vásárlóink szeretnek, mi pedig az így termelt jutalékot további hirdetésbe tudjuk beforgatni.

 

A CSOMAG PLUSZ  és az Answear együttműködésének sikerei

Offline Bonus Catalog | 2019 tél

CSP2 Behúzás  | 2019 ösz